Hét végén ugyanazon evangéliumi szakasz (Lk 15,1-32) magyarázatát két atyától hallhattam. Szeptember 10-én, szombaton Csobánkán Mogda Péter atyától itthon, 11-én vasárnap pedig a Tihanyi Bencés Apátságban egy bencés atyától: Az elveszett bárányról, Az elveszett drahmáról, A tékozló fiúról. (Ez utóbbit a bencés atya elhagyta a felolvasásból.)

Péter atya a „megkeresés” és az „öröm” forráserejét hangsúlyozta, a bencés atya pedig a számunkra ismertebb gondolattal foglalkozott: az „elveszettek” iránti igalommal és a 99+1 bárány helyzetével.     Ez a szentbeszéd Isten irántunk való jóságáról szólt, Péter atya beszéde pedig – ha jól belegondolunk – inkább rólunk, mint „Istenhordozókról”, akik Őáltala, Ővele, és Őbenne cselekszünk. Egymás iránti szeretetünk indít a „másik” ember megkeresésére, és megtalálására; ennek az öröme, és az együttlét öröme pedig kimondhatatlan. Sokszor a keresés helyett csak várakozni tudunk – monda Péter atya -, így kapcsolódva Isten irgalmas szeretetéhez.

Ismét megtapasztalhattam, hogy az Evangélium kifogyhatatlan forrás, boldogságunk forrása.