Gy. Ádám Éva hittanár "Megosztás" című oldala

Gy. Ádám Éva hittanár "Megosztás" című oldala

Út és ösvények

- az alábbi korábbi bejegyzéshez fűzöm Ádám Miklós atya gondolatát: "Az út le van betonozva, az ösvényt azonban benövi a gaz, ha nem járunk rajta." Gondolat: Nem kis jelentőségűek az ösvények, hiszen az úthoz saját ösvények vezetnek!

2024. december 09. - Gy. Ádám Éva

Úton valahonnan valahová

2016. március 25. - Gy. Ádám Éva 

Az Úr hozzánk érkezik...

"Íme elküldöm követemet színed előtt, aki elkészíti előtted utadat" (Jézus Keresztelő Jánosról Mt 11,10 / Mal 3,1)

Hogyan kell várnunk?

"Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit" (Mt 3,3 / Iz 40,3)

Képesek vagyunk-e magunktól jó útra lelni?

"Utaidat Uram, mutasd meg nekem, és ösvényeidre taníts meg engem!" (Zsolt 25,4)

Időre van szükségünk  (Jézus ezt mondja Péternek búcsúzásakor):

"Ahová én megyek, oda most nem jöhetsz utánam, de később majd követni fogsz engem." (Jn 13,36)

Megnyugtatva szól:

"Atyám házában sok hely van. Ha nem így volna, mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni számotokra?" (Jn 14,2)

Saját magát nevezi útnak (Tamáshoz szólva):

"Én vagyok az út, az igazság és az élet..." (Jn 14,6)

Hogyan gondolkodhatunk erről a hatalmas dinamizmusról, ami az Úr útját és a mi utunkat kapcsolja egybe?

Mivel ekkor, a búcsúbeszédében hangzik el Jézus új parancsa - "ti is úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket" (Jn 13,34) -, mindenképp arra kell gondolnunk, hogy az út, illetve hely készítése egyfajta módot jelent. Jézus végeredményben bennünk, saját magunkban készít helyet az Ő befogadására és hogy Vele / általa eljussunk az Atyához azon a módon, hogy szeretettel vagyunk egymás iránt...

Engedjük, hogy Isten velünk, általunk szeressen!

Elmélkedjünk az emberszívben történő változásról:

"Amint az eső és a hó lehull az égből és nem tér oda vissza..... épp úgy lesz a szavammal is, amely ajkamról fakad. Nem tér vissza hozzám eredménytelenül, hanem végbeviszi akaratomat, és eléri, amiért küldtem." (Iz 55,10-11)

A  m e g t e s t e s ü l t  I g é n e k  i s  e z  a z  Ú t j a  e g y  e m b e r f e l e t t i   d r á m á b a n...

 

Az "egy" szeretet

P. Barsi Balázs OMF elmélkedéseiből

 

A másik ember nem alkalom, nem hely, ahol Istent szerethetem, hanem embertársaimat szeretve Isten szeretetével, a Szentlélekkel szeretek, aki az Atya és a Fiú lelke, és aki az én lelkem is lett.

A másik tehát nemhogy nem akadály, de még csak nem is "próba" Isten szeretetében, hanem a két szeretet egy és ugyanaz a valóság.

Szeretet-e az, amely megszűnik?

Már az is kérdés, hogy szeretet-e az, ami keletkezik?

Élni és szeretni, ugyanaz. Élni és még nem szeretni, csak előkészület az életre. Élni és már nem szeretni többé annyi, mint élő halottnak lenni: a kárhozat kezdete.

 

Ezek a gondolatok megértetik velünk a szeretetéhségünket.

Kérdés lehet az, hogy ha a Szentlélekkel szeretek, miért is tökéletlen még  a szeretetem?

Ilyenkor Adventben különösen is elmondhatjuk, hogy úton vagyunk az ÉLET felé az "egy" szeretet megélésével.

Liturgikus év zárása

Krisztus Király ünnepének hetében

Krisztus Királyunk!

Add, hogy elmondhassuk:

 

Megtettem mindent, amit megtehettem,

Odaadtam mindent, amit adhattam,

Szerettem mindent, amit szerethettem,

Elmentem önmagam határáig.

 

Irgalmas Királyunk!

Add, hogy az örök életre eljuthassunk.

 

Amen.

 

Megkeresni, megtalálni

Hét végén ugyanazon evangéliumi szakasz (Lk 15,1-32) magyarázatát két atyától hallhattam. Szeptember 10-én, szombaton Csobánkán Mogda Péter atyától itthon, 11-én vasárnap pedig a Tihanyi Bencés Apátságban egy bencés atyától: Az elveszett bárányról, Az elveszett drahmáról, A tékozló fiúról. (Ez utóbbit a bencés atya elhagyta a felolvasásból.)

Péter atya a „megkeresés” és az „öröm” forráserejét hangsúlyozta, a bencés atya pedig a számunkra ismertebb gondolattal foglalkozott: az „elveszettek” iránti igalommal és a 99+1 bárány helyzetével.     Ez a szentbeszéd Isten irántunk való jóságáról szólt, Péter atya beszéde pedig – ha jól belegondolunk – inkább rólunk, mint „Istenhordozókról”, akik Őáltala, Ővele, és Őbenne cselekszünk. Egymás iránti szeretetünk indít a „másik” ember megkeresésére, és megtalálására; ennek az öröme, és az együttlét öröme pedig kimondhatatlan. Sokszor a keresés helyett csak várakozni tudunk – monda Péter atya -, így kapcsolódva Isten irgalmas szeretetéhez.

Ismét megtapasztalhattam, hogy az Evangélium kifogyhatatlan forrás, boldogságunk forrása.

 

A "menny"

Az ókori világképben – ahogyan a Bibliából ismerjük – a menny a föld fölött boltozatként elképzelt szféra. Isten a mennyben lakik, ahol udvartartás veszi körül (Ez 1,4-28), és ahonnan követeket küld a földre. Ezt a képi gondolkodást azonban már maga az Ószövetség „mítosztalanítja”, amikor arról beszél, hogy Istent sem a föld, sem az ég, sőt „az egeknek egei sem” fogadhatják magukba (1Kir 8,27; Jer 23,24). Prófétai-apokaliptikus jövendölés szerint ég és föld elmúlik (Iz 34,4; Jer 4,23-28), de Isten új eget és új földet teremt(Iz 65, 16-25).

Amikor az Újszövetség a „mennyek országa”, vagy „mennyország” szavakkal írja körül Isten országát, akkor valójában Isten nevének tiszteletteljes körülírásáról van szó, nem pedig arról, hogy Isten uralmának helye az égben volna. /Herbert Vorgrimler/

A vallásos-teológiai nyelvben a menny az Istentől remélt és beteljesült üdvösség.

A „mennyei” üdvösség mai értelmezése

a./ ígéret, hogy a „paradicsomba” jutunk: eszkatológiai metafora – a létezés új, maradandó formát ölt;

b./ Isten „színelátása”;

c./ a Jézussal való találkozás és együttlét a legmagasabbrendű boldogság; az emberi lét maradandó elfogadása;

d./ „viszontlátás” azokkal, akik előttünk távoztak el;

e./ nem unalmas szemlélődés, hanem dinamikus folyamat.

 Jézus mondanivalója erről

"Ahová én megyek, oda most nem jöhetsz utánam, de később majd követni fogsz engem" (Jn 13,36) - Péterhez szólva.

"Atyám házában sok hely van. Ha nem így volna, mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni számotokra?" (Jn 14,2)

VALAHOVÁ, VALAMIKOR TEHÁT EL KELL JUTNUNK. HOGYAN?

Saját magát nevezi útnak (Tamáshoz szólva): "Én vagyok az út, az igazság és az élet..." (Jn 14,6).

Mivel ekkor, a búcsúbeszédében hangzik el Jézus új parancsa - "ti is úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket" (Jn 13,34) -, mindenképp arra kell gondolnunk, hogy az út, illetve hely készítése egyfajta módot jelent. Jézus végeredményben bennünk, saját magunkban készít helyet az Ő befogadására és hogy Vele / általa eljussunk az Atyához azon a módon, hogy szeretettel vagyunk egymás iránt...

A Fényes hét

- az Evangéliumok beszámolói Jézus Krisztus megjelenéseiről –

Figyelmesen olvasva az Evangéliumokat, feltűnik számunkra némi következetlenség a megjelenések helyszínével és időrendjével kapcsolatban. Gondoljunk például arra, hogy egyrészről „… előttetek megy Galileába, ott majd viszontlátjátok”, másrészről pedig „maradjatok a városban, míg erő nem tölt el benneteket!”.  (A „mennybemenetel” a híradás szerint Betánia közelében, az Olajfák hegyén történt, ami Jeruzsálemhez van közel.)

Egyszerű magyarázat szerint mondhatjuk, hogy nem mindegyik evangélista számol be minden megjelenéséről Jézusnak, de az is igaz, hogy a leírások szerint nincs minden apostol jelen minden helyszínen (a Tibériás tavánál pl. heten vannak: Jn 21,1-14).

A szentírás tudósok magyarázata viszont rávilágít a Szenthagyomány és a Szentírás szoros összetartozására és Krisztus misztériumának mibenlétére.

A látszólagos ellentmondások a misztérium alapos átgondolásra késztették a tudósokat.

„Úgy látszik, 2 dolgot kell megkülönböztetnünk:

  • Krisztus megdicsőülését a mennyben, az Atyánál;
  • az Olajfák hegyéhez kapcsolódó elmenetelének kinyilatkoztatását.

A mennyben való megdicsőülés a lényeges. Ez természetfölötti tény, és mint ilyen, kívül esik az érzékeinken…. Kézenfekvő, hogy ez az időpont csak a feltámadás időpontja lehet…. teljesen jogos volt, hogy be is menjen dicsőségébe…. Nyilvánvaló, hogy ha a tanítványoknak megjelenik, ez a mennybemenetele után történik, az Atyától visszatérve, akinél él…

Az Olajfák hegyéhez kapcsolódó kinyilatkoztatás nem áll ellentétben ezzel az első és alapvető megdicsőüléssel, amelynek húsvét napján kellett bekövetkeznie, mert ez teljesen más létrendhez tartozik.

A 40 nap felfogható hagyományos elemnek, nem kell okvetlenül szó szerint érteni.

Lukács és János ugyanazt a misztériumot tárják elénk, csak más-más módon osztják el az időben azt, ami Istennél egy.”  Herbert Haag

Herbert Vorgrimler így ír erről:

„Jézus Krisztus felmagasztalása bibliai kifejezés, amely a halottaiból feltámasztott és létében Istennél beteljesült Jézus Krisztus állapotára vonatkozik…. felmagasztalása a legtöbb szövegtanú szerint feltámasztásával egy időben zajlott le…. ez a Szentlélek elküldésének előfeltétele.” 

(Saját megjegyzés: nem véletlen, hogy Húsvét napján „lángol a szívünk.”)                           

A Jelenések könyvének látnoka is ebben erősít meg:

„Ne félj! Én vagyok az Első és az Utolsó, és az Élő. Meghaltam, s lám, mégis élek, örökké.”

Jel 1,17                                                                                                                                                      

Új életünk

A farizeusok kovásza helyett

Pál apostol írja:

„Nem tudjátok, hogy egy kevés kovász az egész tésztát megkeleszti? El a régi kovásszal, hogy új tésztává legyetek, aminthogy kovásztalanok is vagytok? Hiszen húsvéti bárányunkat, Krisztust feláldozták!
Ünnepeljünk tehát, de ne a régi kovásszal, sem a romlottság és gonoszság kovászával, hanem a tisztaság és az igazság kovásztalan kenyerével!” (1Kor 5,6b-8)

A Passiót átélve elgondolkodhatunk azon, hogyan történhet meg az, hogy olyan valamit, a mit valakinek tilos megtenni, mással végezteti el:

"Kaifástól a helytartóságra vezették Jézust. Kora reggel volt. Azok nem mentek be a helytartóságra, hogy tisztátalanná ne legyenek, és megehessék a húsvéti bárányt." (Jn 18,28)

"Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten Fiává tette magát." (Jn19,7)

DE. "Nekünk senkit sem szabad megölnünk." (Jn 18,31)

A "kovász" szó a farizeusok gondolkodásmódjának veszedelmes következményeit érzékelteti (Mt 16,11; Mk 8,15; Lk 12,1).

A "farizeusok kovásza", vagyis a képmutatás vétke nagyon hangsúlyos Jézus tanításában. Mutatja ezt az is, hogy a szinoptikus evangelisták mindhárman mondják.    

Csak egyetlen helyen szerepel a kovász pozitív értelemben: amikor a mennyek országának terjedését érzékelteti (Mt 13,33; Lk 13,21).

Mi, akik az Újszövetség népe vagyunk, éljünk a pozitív értelemben vett "kovász" képével: növekedjék általunk is az Isten országa!

 

A kovásztalan kenyér ünnepe

Ó- és Újszövetségi vonatkozások

Kovász

Palesztinában az erjesztett dolgok könnyen megromlottak, ezért tisztátalannak számítottak. Az Ószövetség a kovászra is kiterjesztette a kultikus tisztasági szabályokat (Lev 2,11). Ide vezethető vissza az a tilalom is, miszerint Húsvét ünnepén csak kovásztalan kenyeret szabad enni (Kiv 12,15; 12,19; 13,7; Mtörv 16,4)                                                   

Kovásztalan kenyér (mazzot), macesz, pászka

Kovász nélkül készült, ropogósra kisütött, vékony lepényféle. Olyankor készítették, amikor hirtelen volt szükség kenyérre (Ter 18,6; 19,3; Kiv 12,33), valamint aratáskor (Józs 5,11). Feltehető, hogy a kovásztalan kenyér ünnepe az aratási ünnep köréhez tartozott. Ez az ünnep a Kánaánban való letelepedés után hozzákapcsolódott a Húsvét éjszakájához egy hétig tartó ünneplés formájában.

Húsvét

Az izraelita törzsek a húsvéti szertartást már Mózes idejében ismerték. Az Egyiptomból való kivonulás ünneplésére, mint Jahve üdvözítő tetteire való emlékezésre Mózes egy nomád ünnepet használta föl – a pásztorok téli legelőről nyári legelőre való vonulásának ünnepét.

A keresztény Húsvét és az Úr napja Jézus Krisztus feltámadása óta a vasárnap.

A húsvéti vacsora

A kovásztalan kenyér első napján a tanítványok ezzel a kéréssel fordultak Jézushoz: hol készítsük el számodra a húsvéti vacsorát?” Mt 26,17

A kovásztalan kenyér első napja a húsvéti lakoma előtti napot, csütörtököt jelentette, ennek délutánján már nem volt szabad kovászos kenyeret enniük a zsidóknak. Mi keresztények Nagycsütörtökön Jézus utolsó vacsoráját ünnepeljük, az Oltáriszentség alapítását.                                                                                                                                                        

Irgalmasság vasárnapjára

„Isten kacskaringós vonalakkal is tud egyenesen írni”

Az isteni irgalmasság kegyképének története

Az Új Emberben 2008. április 8-án megjelent egy figyelemre méltó írás Kuzmányi Istvántól.

Idézet a minden részletre kiterjedő nyomozásból:

A kérdésre, hogy „hol található a nővér naplójában is megemlített, Jézus által kért és Fausztina közreműködésével megfestetett kegykép, mindenki azonnal rávágja, hogy Krakkóban, az Isteni irgalmasság bazilikájának főoltárán. A kérdéssel kapcsolatban minden illúziót eloszlat két tény: a krakkói képet Adolf Hyła festette 1943-ban, Fausztina Kowalska nővér pedig 1938. október 5-én megtért Teremtőjéhez, így annak a festménynek az elkészültében nem tudott közreműködni, sőt, nem is láthatta a krakkói templom oltárán elhelyezett képet. De akkor hogy lehet, hogy naplójában még arról is megemlékezik: sírt, amikor meglátta a kegyképen ábrázolt Jézust?”

Nyomozásunk Fausztina élettörténetén és naplóján át Litvánia mai fővárosába, Vilniusba vezet.

A tények vázlatos időrendi felsorolása:

1934-et írunk, amikor Fausztina másod­ízben, s ezúttal három évre megérkezik a városba, akkori lengyel nevén Wilnóba.

Rendi elöljárói kétkedéssel fogadják misztikus találkozásait Jézussal, ezért Vilniusban ideggyógyászhoz viszik, majd pedig a város egyik egyetemi tanárára, ­Michał Sopoćko atyára bízzák lelkigondozását. Szent Fausztina naplójában így ír lelkiatyjáról: „Jézus jósága azonban határtalan, látható segítséget ígért nekem itt, a földön, s rövid időn belül meg is kaptam őt Vilniusban. Sopoćko atyában ismertem fel Isten e segítségét. Mielőtt Vilniusba jöttem, egy benső látomás által már ismertem őt. Láttam őt egy napon a kápolnánkban, az oltár és a gyóntatószék között, s egy hang szólalt meg lelkemben: íme, a látható segítség számodra a földön. Ő segít majd neked, hogy teljesítsd akaratomat a földön” (Napló, 53)

Fausztina a polocki rendházban történt korábbi látomása nyomán, melyben Jézus arra kérte őt, hogy készítsen egy festményt (Napló, 47), Sopoćko atya biztatására, szervezésében és anyagi támogatásával 1934. január 2-án Vilniusban felkereste Eugeniusz ­Kazimirowski festőt, és megbízta az irgalmas Jézust ábrázoló kép elkészítésével. A munka csaknem egy éven át tartott, s ezalatt Fausztina nővér lelkiatyja segítségével (Sopoćko fehér albát öltve állt modellt a festményhez) és a látomásaiban megjelenő Jézus-kép leírásával irányította a festőt.

A kép elkészültekor váratlan dolog történt: amikor Fausztina megpillantotta a festményt, nagyon elszomorodott, mivel az azon látható Krisztus nem volt olyan szép, mint a látomásaiban megismert Jézus-arc. Imáira egy látomásban kapott megnyugtató választ. Naplójában így ír erről: „Midőn a képet festő művésznél voltam, és láttam, hogy Jézus képe nem olyan szép, mint amilyen ő a valóságban, ez nagyon elszomorított, de bánatomat elrejtettem a szívembe. (…) Otthon azonnal bementem a kápolnába, és keserves sírásra fakadtam. Azt mondtam az Úrnak: »Ki tud téged olyan szépre lefesteni, mint amilyen vagy?« Erre ezeket a szavakat hallottam: »Nem a színek és az ecset­vonások szépségében van ennek a képnek a nagysága, hanem az én kegyelmemben«” (Napló, 313). Látomásaiban Fausztina ezt követően többször is olyannak látta Jézust, amilyennek a művész a kegyképen megfestette.

A kép további sorsa:

A hívők seregének első nyilvános tiszteletadása a kép előtt a húsvét utáni első vasárnap történt. Három napig volt a kép a nyilvánosság részére kiállítva. Nyilvános helyen, az Ostra Bramában volt kihelyezve az ablakba, így távolról is lehetett látni. Ezalatt a három nap alatt a világ megváltásának jubileumát, az Úr szenvedésének 1900. évfordulóját ünnepelték.

A kegykép ezután hosszú vargabetűkkel tarkított, különösen Fausztina és Sopoćko atya által nem várt „zarándok­útra” indult:

a szovjet megszállás, és a sztálini időszak alatt sokak odaadásával, rejtekhelyeken megőrizve menekült meg a kép; egy alkalommal két katolikus nő vodkáért cserében mentette meg. 1956-ban a Fehéroroszországban található kis falucska fatemplomába került a kép, a litván határ túloldalán található Nowa Ruda-ba (ma: Novaja Ruda).

Az irgalmas Jézus-oltárkép további történek tanúja Tadeusz Kondrusiewicz (ma Minszk-Mohiljev érseke), aki a nyolcvanas években Vilniusban szolgált plébánosként. Az ő elbeszéléséből tudjuk, hogy Sopoćko atya – aki a II. világháborút követően Lengyel­országban élt és 1975-ben halt meg – üzenetei eljutottak hozzá, és arra kérte őt, hogy a kegyképet vigye vissza Vilniusba, és találjanak számára végleges helyet.
Többéves előkészítés után Józef Grasewicz készíttetett egy másolatot a kegyképről, és miután Tadeusz Kondrusiewicz Vilniusból jelezte, hogy a festményt a Szentlélek-plébániatemplom be tudja fogadni, 1986-ban, egy éjszaka kicseréltette a két képet.  Két civil segítségével vonaton visszacsempészték Vilniusba.

2005 szeptemberében a vilniusi Óvárosban található egykori Szentháromság-templomban lelt végleges otthonra az irgalmas Jézus kegyképe. Az isteni irgalmasság szentélyében, ahol a festmény látható, ma is egész napos szentségimádás mellett végzik az isteni irgalmasság liturgikus cselekményeit.

Szent Fausztina naplójában feljegyzett jézusi ígéret szerint Isten kifogyhatatlan kegyelmét nyújtja az embereknek: „Megígérem, hogy a lélek, aki ezt a képet tisztelni fogja, nem vész el. Megígérem azt is, hogy már itt, a földön győzedelmeskedni fog ellenségei felett, főként pedig halála óráján. Magam fogom védeni, mint saját dicsőségemet” (Napló 48).

Dokumentumfilm: (http://www.divinemercyfilm.com/screening-request/)

2000. április 30-án II. János Pál pápa szentté avatta Fausztina nővért.

                                                                                                                                                       GyÁÉ

süti beállítások módosítása