1Sám 26,2.7-9.12-13.22-23

1Kor 15,45-49

Lk 6,27-38

A választott szentírási szakaszok legnagyobb próbatételünket, az ellenségszeretet követelményét példázzák.

A Sámuel próféta könyvéből való rész abba az időszakba illeszkedik, amikor az izraeliták óhajára létrejött a királyság a bírák kora után.

Sámuel kis korától fogva a silói szentélyben szolgált, természetes adottságai és Isten kegyelme folytán tekintélyt szerzett a nép körében; bíró és próféta volt Izraelben. Vonakodott felkenni Sault királlyá; mégis a királyság bevezetésével új korszakot nyitott Izrael történetében.

Dávid fiatalon Saul udvarába került, de Saulban felébredt a féltékenység:

„Saul féltette hatalmát Dávidtól. Ezért Saul háromezer férfival, Izrael legjavával elindult, hogy felkutassa Dávidot Szif pusztájában. Dávid tudomást szerzett Saul érkezéséről. Egy éjszaka Dávid és Abisáj megközelítették Saul táborát. Sault alva találták a táborban….” Abisáj, Dávid unokaöccse meg akarta ölni Sault, Dávid azonban ezt nem engedte:

„Ne öld meg, mert senki sem büntetlen, aki az Úr fölkentjére emeli kezét!”

Amikor Isten Sault engedetlensége miatt elvetette, Sámuel Isten parancsára az ifjú Dávidit kenet fel királynak. 

Sámuel könyvének keletkezési ideje jóval későbbi, mint a Krisztus előtti első ezredforduló, amelyről szól. Legvalószínűbben Kr.e. 587 jöhet számításba: a könyvek már megkülönböztetik az É-i és a D-i országrészt Izrael és Júda néven, pedig Sámuel idejében még nem szakadt ketté az ország (ez csak Dávidot és Salamont követően történt meg). A szerző ismeretlen, aki forrásokból merítette anyagát, de a szerkezetét maga dolgozta ki.

A források megőrizték Sámuel alakját, aki küzdött a vallás külsőségessé válása ellen, és a nagy próféták előfutára volt.

Az első Korintusi levél érzéki és szellemi valónkról beszél, ami jellemezte Dávidot, az Úr választottját is. Érzéki valósága őt is bűnbe sodorta: míg Urija Dávid seregében harcolt, Dávid elcsábította feleségét, Batsebát, sőt hogy ennek következményét elkerülje, álnok módon megölette Uriját.

….ahogy a földi ember alakját magunkon hordozzuk, úgy a mennyeinek az alakját is magunkon fogjuk hordozni – mondja Pál apostol.

Sőt valójában már magunkon is hordozzuk bizonyos értelemben és mértékben, hiszen Isten Országa elkezdődött.

Lukács evangéliuma elénk állítja azt a magas mércét, ahogyan ezt a „mennyei alakot” magunkra ölthetjük:

„Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Azokra, akik átkoznak titeket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért.” 

Iz 6,1-2a.3-8

1Kor 15,1-11

Lk 5,1-11

Előző vasárnap Jeremiás próféta elhívását hallottuk, a mai választott olvasmány pedig mindjárt ezt követően elénk állítja Izajás próféta elhívását, amiről tettünk is már említést.

 Izajás riadalma „tisztátalanságára” vonatkozóan már jelzi, hogy Isten előtt az állhat meg, akit Ő tisztává tesz;  „…az egyik szeráf odaröpült hozzám, a kezében izzó parazsat tartott, amelyet csípővassal az oltárról vett. Megérintette vele ajkamat, és így szólt: „Íme, mivel ez megérintette ajkadat, eltűnt gonoszságod és bocsánatot nyert bűnöd.”

Ismét egy szép párhuzamként hallhatjuk az Ószövetségből Izajás elhívását, és Lukács evangéliumban Simon Péter elhívását. A csodálatos halfogás láttán Pétert is félelem fogta el: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok.”  Jézus válasza: „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel.”

Jézus bátorságot önt mindnyájunkba, nem hagy kétségek között.

Hogyan szól az én személyes elhívásom? Mire tesz képessé engem Szentlelke által?

Az első Korintusi levél kapcsán egy kicsit belegondolhatunk az Újszövetségi iratok keletkezésének történetébe.

Felfigyelhetünk rá, hogy ez áll a levélben: „Krisztus meghalt bűneinkért, az Írás szerint; eltemették és harmadnap feltámadt, ismét az Írás szerint.”

Tudjuk, hogy az Újszövetségben ránk maradt négy evangélium csak Szent Pál halála (Kr.u. 67) után,  70 és 100 között keletkezett. Hogyan érti Pál azt, hogy az „Írások szerint”? Erre a következő magyarázatot adhatjuk:

Léteztek természetesen evangéliumi hagyományok, melyeket elsőként Márk gyűjtött össze, és rendezte azokat. Voltak írásos gyűjtemények is, mint Jézus mondásainak gyűjteménye, a Beszédgyűjtemény, amit Máté és Lukács ismert. Hármójuk evangéliuma közös alaphagyományról tanúskodik. Máté és Lukács egy-egy saját hagyományanyaggal is rendelkezett. Őket nevezzük „szinoptikus”, vagyis „együtt-látó” evangélistáknak.

A negyedik evangélium - János szerint – utolsóként jött létre, és a jézusi hagyomány egy másik ágát mutatja. Ennek a Krisztusról szóló tanúságtételnek saját nyelvezete, és saját formája van.  Olyan közösségben jött létre, ahol szintén őriztek saját hagyományokat, és valószínűleg a csodákról is őriztek egy gyűjteményt, aminek jel-voltát hangsúlyozzák.

A négyszeresen ránk hagyományozott örömhír Jézus Krisztusról – a szentírási kánonba való felvétel után – hitünk normájává, azaz „egy evangéliummá” lett.

Jer 1,4-5.17-19

1Kor 12,31–13,13 v. 1Kor 13,4-13

Lk 4, 21-30

Isten Igéje megvalósítja azt, amit mond – hangsúlyosan hallottuk Ádám Miklós atya szentbeszédében.

Ennek a vasárnapnak az olvasmányai is erről tanúskodnak. Ha összefüggésében gondoljuk át ezeket a szentírási részeket, megint csak ámulatba ejt, hogy mennyire összetartozóak, és hogy az Ószövetség előkészíti az Újszövetséget.

Jeremiás próféta élete a szentatyák magyarázata szerint az Úr Jézus életének előképe.

Amikor küldetését kapja az Úrtól Jeremiás (kb. Kr.e. 627), ezt is megtudja: „Harcolni fognak ellened, de nem győznek le, mert veled vagyok és megszabadítalak.” Jer 1,18-19

Lukács evangéliumában pedig ez áll a magasztos rész után, amikor Jézus a názáreti zsinagógában kijelentette, hogy személyében beteljesedett az írás:

„… a zsinagógában mind haragra gerjedtek. Felugrottak, kiűzték őt a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák. De ő áthaladt közöttük, és eltávozott.” Lk 4,28-29

Jeremiás jövendölése így szólt: „.. egy távoli nemzetet szabadítok rátok, Izrael háza! –mondja az Úr. Egy legyőzhetetlen régi nemzetet, amelynek nem ismered a nyelvét, és nem érted a beszédét.” Jer 5,15. Ez megtörténik: Kr.e. 586-ban Babilónia végleg lerombolja a zsidó királyág maradványait.

Jézusnak sem adnak hitelt saját hazájában: „csodálkoztak a fönséges szavakon, amelyek ajkáról fakadtak. „De hát nem József fia ez?” – kérdezgették.

Miről van szó?

Jól csak a szívével lát az ember – szoktuk mondani. A látszat sokszor túl kevés, vagy akár félrevezető.

A megoldást az első Korintusi levél Szeretethimnuszában találjuk meg.

Az előkép értelmében ejtsünk néhány szót két nagy próféta, Izajás, Jeremiás, valamint Jézus küldetéséről / elküldéséről.

Izajás tettre kész, „itt vagyok, engem küldj” személyiségű ember. Jeremiás „nem tudok én beszélni, hiszen gyermek vagyok,” alkat. Mintha csak mindkét személyiséget egyesítené magában Jézus: szeretete önátadásával jött közénk, ahogyan Atyja elküldte, de emberként szenvedett is, kérte, hogy ha „lehet, múljék el tőlem ez a pohár”.

És valóban, Isten Igéje megvalósítja azt, amit mond:

Izajásnál olvassuk: Emmánuel, velünk az Isten. (Iz 7,14)

Jeremiás mondja: Az Úr a mi igazságunk. (Jer 23,6)

Jézus életének és működésének evangéliumi olvasata személyes tapasztalatunk is, ahogyan Izajás jövendölte (Iz, 55,10-11):

”Mert amint lehull az eső és a hó az égből, és nem tér oda vissza, hanem megitatja a földet….úgy lesz az én igém is, mely számból kijön, nem tér vissza hozzám eredménytelenül, hanem megteszi, amit akarok, és véghezviszi, amiért küldtem”.

Neh 8,2-4a.5b.8-10

1Kor 12,12-30 v. 1Kor 12,12-14.27

Lk 1,1-4;4,14-21

Isten igéjének vasárnapját Ferenc pápa az egyházi évközi idő harmadik vasárnapjára helyezte apostoli levelében (Aperuit illis – Megnyitotta nekik kezdetű levél). Korábban szeptember 30-án, Szent Jeromos egyháztanító emléknapján ünnepeltük a „Szentírás vasárnapját”.

Az új ünnepet Szent Jeromos halálának 1600. évfordulóján hirdették ki a Vatikánban. Szándékosan került az évközi idő kezdetére: január második felében az ökumenikus imahéthez kapcsolódik, amikor el lehet mélyíteni a kapcsolatokat a Biblián keresztül a zsidó hívekkel, és együtt lehet imádkozni a keresztények egységéért a többi keresztény felekezet tagjaival együtt.

A mai vasárnapon a választott szentírási részek nagyon fontos beszámolói üdvösségünk történetének, egyszersmind olyannyira lélekemelőek, hogy mindenkit mélyen megérinthetnek.

Nehemiás nem volt próféta, s a „könyvét” sem ő írta. Nevének jelentése: ’Jahve megvigasztal’. Szuzában a perzsa király pohárnoka, a fogságból hazatértek közösségének egyik legtettrekészebb újjászervezője volt. Kr.e. 455-ben a perzsa udvar felhatalmazottjaként elindult Jeruzsálembe, hogy falait újra felépítse. (Ennek történelmi előzménye az, hogy a babiloni fogságnak Nebukadnezár veresége vethetett véget, amit a perzsáktól szenvedett el. Criusz, perzsa uralkodó adta ki ediktumát, amelynek értelmében a zsidók, és a többi elhurcoltak hazatérhetnek és felépíthetik a jeruzsálemi templomot.)

Ezdrás pap Kr. e. 398-ban érkezett meg, ekkorra már fallal megerősített várost talált. A vallási életet ő szervezete újjá.

Ezdrás és Nehemiás könyvei összefüggésben vannak a Krónikák könyvével, szerzőjüknek a Krónikás tekinthető, aki a fogság utáni korban írt Jeruzsálemben Kr. e. 400-300 között. Hangsúlyozza, hogy Isten uralma alatt akarnak élni, amíg Ő valóra váltja Dávidnak tett ígéretét.

Pál apostolnak a Korintusi hívekhez írt első leveléről az előzőekben tettünk említést. Itt folytatólag kiemeli az apostol, és hangsúlyozza, hogy egy Lélekben, és egy testben: Krisztusban összetartozunk tagokként, bár különféle adományokat kaptunk. (Nem felejthetjük el: keresztségünk szerint Isten alapvető kegyelme által is kötelezettségeink vannak, nem csak a különféle adományok alapján.)

Lukács evangéliumáról többen azt gondolják, hogy ez az evangélium történeti, a többiekkel ellentétben. Ez nagy tévedés. Lukács sem csak történelmet írt. Szándéka hitet ébreszteni. Írása az eredeti görög szöveg alapján rendezett beszámoló, „kérügmatikus –igehirdető- elbeszélés”. Meghívja olvasóit, hogy hitben válaszoljanak a kérügmatikus eseményekre. Bevezető ajánlása Teofilnek, azaz ’istenszerető’-nek szól, akinek személye ismeretlen, így minden keresztényre vonatkozhat.

Jézus a názáreti zsinagógában szombaton felállt olvasni. Izajás jövendölését magára vonatkoztatva beszélt az egybegyűltekhez: „Ma teljesedett be az írás, a ti fületek hallatára.”

„Ne szomorkodjatok hát és ne sírjatok!.....Ne szomorkodjatok, hiszen az Úrban való örvendezés a ti erősségetek” -  szegezzük hát szemünket mi is az Úrra, nagyobb hittel, mint a názáretieknek sikerült.

Meglepő történetet hallhattunk Csobánkán Szőcs László jezsuita atyától.

Igaz, vagy nem igaz, annak valójában semmi jelentősége nincs.

Történt, hogy egy világjáró, természetkedvelő ifjú ember egy szép parkosított tisztásra érkezett. Nagyon megtetszett neki, így mindjárt le is telepedett. Ültében nézelődött, és meglepetésére feliratos köveket vett észre. Rájött, hogy temetőben van, és kezdte jobban szemügyre venni a látottakat. Feltűnő módon hasonlítottak a kövek feliratai:

Sándor élt 3 évet, 5 hónapot, 2 hetet 1 napot, 8 órát; Sára élt 5 évet, 2 hónapot, 1 hetet, 4 napot, 3 órát.... és így tovább. Elképedt, hogy mi történhetett, milyen átok ül ezen a falun, hogy ennyi gyermek hal mag. Az arra járó temetőőrtől megkérdezte, mi a tragédia oka.

A temetőőr felvilágosította, hogy nem ül ezen a falun semmiféle átok, hanem van náluk egy hagyomány: a már írni tudó embereknek fel kell jegyezniük, hogy mikor, mennyi ideig tudtak örülni életük során. Halálukkor ezt az időtartamot írják fel, hiszen csak az örömben töltött idők adják a valódi életet. 

Szőcs László atya élete nem szokásosan kezdődött:

https://jezsuita.hu/ceausescu-bortoneben-latta-meg-a-napvilagot-elvalasztottak-az-edesanyjatol-szocs-laszlo-sj-szuletesenek-nem-mindennapi-tortenete/

Az interjú megvilágítja számunkra a megbocsátás erejét, és az örömszerzés lehetőségét is.

Páli Szent Vince lelkiségének egyik alapköve:

"Isten művei maguktól mennek végbe, és a valódi bölcsesség abban áll, hogy lépésről lépésre követjük a Gondviselést.

A jó cselekedetek gyakran azért fordulnak rosszra, mert azokat saját hajlamaink szerint kezeljük, amelyek magukkal ragadják a szellemet és az érzelmet, a kívánatos jót úgy tüntetik fel, mint megvalósíthatót és szükségest, holott valójában nem is az; és ezt azonnal felismerjük az elkerülhetetlen sikertelenségekből.

Én Istenem! Mennyire vágyom rá, Uram, hogy mérsékeljétek hevességeteket, és mielőtt bármit is elvállalnátok, azt jól megfontoljátok a tabernákulum előtt! Legyetek inkább passzívak, mint aktívak; akkor az Úristen rajtatok keresztül végbeviszi azt, amire az összes többi ember együttes erővel sem képes Isten nélkül."

Írja ezt a Szent, aki követi Isten gondviselését. Ebből az odaadott "passzivitásból" fakadnak a szeretet tettei, amik valójában már nagyon is aktívak:

Szent Vince szenek lelki vezetője; szegények, betegek, foglyok, rabszolgák, öregek, koldusok, árvák, elmebetegek atyja; társulatok, szerzetesrendek, szemináriumok alapítója; misszionárius, a francia papság megújítója, a prédikáció mestere; a háború, a nyomorúság és az éhség leküzdője.

További szavai még inkább érthetővé teszik, milyen "passzivitásról" beszél:

"Nem kell sietősen megelőzni a Gondviselést, de amint utat nyit, az ember már nem lépkedhet, hanem futnia kell!"

Fabio Rosini atya így ír:

"Milyen szép egy olyan kereszténnyel találkozni, aki egészen átadja magát, aki nem erőszakolja meg a valóságot, aki képes rá, hogy kivárja Isten tervének időbeosztását."

Kérjük a mai napon Szent Vince közbenjárását, hogy megtaláljuk a helyes "passzivitás" és "aktivitás" összetartozását a Gondviselő Isten tervében.

Szent Márta napján eszembe jut Márta nevű régi ismerősöm, aki nagyon zokon vette Jézus szavait, melyeket a Mártához, Mária testvéréhez intézett, amikor betért házukba, fáradtan, kimerülten:

"Márta, Márta! Sokmindennel törődöl, sokminden nyugtalanít. Pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta. Nem is veszíti el soha."

Különösen is elgondolkodtató Jézus figyelmeztetése Mártához, ha felidézzük, hogy Szent Benedek így tanított: "Imádkozzál és dolgozzál!" ("Ora et labora!") - amire mai szentbeszédében Mogda Péter atya is emlékeztetett.

Hogyan oldjuk fel e látszólagos ellentmondást?

Az imádságos lelkületből békesség származik, szerető figyelem, odafordulás, és semmiképp sem méltatlankodás. Így tett Mária: Jézus lábaihoz ülve hallgatta szavait.

Feltételezhető, hogy ha Márta nem fordul ezzel Jézushoz: "Uram, nem törődöl vele, hogy testvérem egyedül hagy szolgálni?", hanem csendesen teszi a dolgát, amit a helyzet megkívánt, nem került volna sor a figyelmeztetésre.

Márta sürgés-forgása nem figyelmes szolgálat volt, hanem fontoskodás, épp ezért lett a következménye méltatlankodás.

A Jubileumi kommentár III. 83.oldalán ezt olvassuk:

"Mária mély emberi megértéssel, a szeretet lelkületével illeszkedik bele a fáradt mester helyzetébe: azt teszi, amire Jézusnak szüksége van, és ilyen módon azt kapja ajándékba, amire neki szüksége van. Meghitt társaságává lesz Jézusnak, és boldog hallgatójává az igének. Márta nagyon jellegzetes módon a maga elgondolása szerint, szinte szétforgácsolódva a sokféle szolgálatban, szeretné mutatós bizonyságát adni szeretetének.

Jézus arra mutat rá válaszában, amit Márta nem ismert fel: minden helyzetben fel kell ismerni az alkalom sajátos követelményeit, és annak kell megfelelni."

Gondolat:

Személyesség nélkül mihasznák törekvéseink.

A régészeti kutatások eredményei megmutatják, hogy a Szentírásban elénk táruló gazdag néprajzi anyag Jézus korát jellemzi; a hithirdetés szorosan összefügg a történelmiséggel.

A Jézus korabeli Galilea földjén ma Izrael állam található, ám a Genezáreti tó, Názáret és Kafarnaum őrzik a 2000 éves múltat. Délen, az egykori Júdea földjén, Jeruzsálem is Izraelhez tartozik, Betlehem viszont a mai Palesztina fennhatósága alatt áll.

Noha a Szentírás Jézus életének minden részletéről nem számol be, a korabeli Palesztina életének tanulmányozásával képet alkothatunk arról:

Hogyan élt Jézus?     /forrás: Walter Bühlmann/

Istállóban született-e?

Ami biztos, Betlehemben született, ahogyan a próféták jövendölték, de Lukács, aki Jézus gyermekkoráról tudósít, ennyit ír evangéliumában a hely közelebbi megnevezéséről: „Mária megszülte elsőszülött fiát, bepólyálta és jászolba fektette, mert nem jutott hely nekik a szálláson.” Barlangról és istállóról tehát nincsen szó. Miután Mária és József nem talált helyet a fogadóban, hiszen a népszámlálásra sokan érkeztek Dávid városába, bizonyos, hogy valami egyszerű helyiségben éjszakáztak. Milyen lehetett ez? Az akkori Júdeában a szegény sorsú emberek háza egyszerű volt, legtöbbször csak egy szobát lehetett találni benne, és még azt is meg kellett osztani a jószággal. A szobában az istállórész padlója kissé mélyebben feküdt. A színpadszerű szoba-részhez néhány lépcső vezetett, aminek a két oldalán a juhok és a kecskék számára etetővályúk voltak.

A napjainkban születési barlangként tisztelt helyről annyit lehet tudni a régészeti leletek alapján, hogy már Jézus idejében Betlehem városkáján belül feküdt.

Milyen volt Jézus Galileája?

Josephus Flavius zsidó történetíró így írja le: „A tó mentén egy csodálatos természeti szépségű táj terül el. A zsíros talajon az összes növény jól fejlődik, és a kiváló éghajlat is kedvez a növekedésnek. A hűvöset kedvelő diófák ott épp olyan nagy számban nőnek, mint a csak melegben fejlődő pálmák. Ezek közelében füge- és olajfák állnak, amelyeknek inkább a mérsékelt hőmérséklet felel meg. Ezen a tájon a legkülönfélébb, egymástól látszólag idegen gyümölcsfák egy évben nem csak egyszer, hanem hosszú ideig egyfolytában teremnek. Így a talaj a királyi gyümölcsöket, a szőlőt és a fügét tíz hónapon át folyamatosan érleli, mint ahogy a többi gyümölcs is egész éven át érik.”

Palesztina kevés számú folyója és a Genezáreti tó gazdag halállománnyal rendelkezett. Genezáret tavi halak: a „Szent Péter hal” hátuszonyán kemény tüskékkel, és az un. macskahal, amelyek pikkelytelenek, és kifogásukkor néha úgy nyávognak, mint a macskák. A napjainkban a tóban élő legtöbb halfajta már Jézus idejében is ismeretes volt. Sokan éltek halászatból, vagy a hallal való kereskedelemből. A meleg éghajlat miatt a kifogott halakat csak rövid ideig lehetett eltartani, ezért a szállításhoz kibelezték, megszárították, tartósítás végett besózták. A hal olcsó volt, a gabonánál is olcsóbb. A föld művelése nehéz fizikai munkát igényelt az akkori faekével; az eső elmaradása, mindenféle gabonabetegségek, sáskajárás miatt pedig a vetés és az aratás közötti időszak aggódó várakozással telt.  A Zsoltárokban így olvassuk: „Akik könnyek között vetnek, örömmel aratnak majd. Sírva mennek előre, míg a magot szórják, de ujjongva jönnek visszafelé, és összegyűjtik kévéiket.” Az ókori Izraelben búzát, árpát és lencsét vetettek.

Sokan dolgoztak napszámosként, a napi bér általában egy dénár volt, de az évi kereset a különböző bizonytalanságok miatt ritkán haladta meg a 200 dénárt. A termékeny síkságon lehetett tartósabb munkát találni.

Mi játszott szerepet abban, hogy Jézus missziós tevékenysége középpontjául Kafarnaumot választotta?

Jézus Názáretben nevelkedett, ahol kivette részét József mellett az ácsmesterségből, az emberek között élt közeli kapcsolatban a természettel. A názáreti évek egyaránt tartalmazták a kemény testi munkát és az imát.

Miután Heródes Antipasz, Nagy Heródes fia kivégeztette Keresztelő Jánost, Jézus megkezdte nyilvános működését. Kafarnaum időszámításunk kezdetén élénk forgalmú mezővároska volt. Galileai helység, hasonlóan Názárethez, rá jobban hatott a görög kultúra befolyása, mint Názáretre, ennek ellenére zsidó jellege világosan megőrződött. A zsinagóga épülete uralta a helységet, és az evangéliumok beszámolói szerint a zsidó vallásos élet nagyon intenzív volt. Meleg, gyógyító erejű forrása magyarázza a sok beteg, béna és nyomorult jelenlétét.  A kafarnaumi százados szolgája is beteg volt, akit Jézus meggyógyított.

Jézus legbensőbb tanítványai Kafarnaumból származtak. Valószínűleg Ő maga is egy itteni házban szállt meg, amikor először meghirdette nagy programját: „Térjetek meg…mert közel van Isten országa” – ahogyan Márk evangéliumában olvassuk.

Mindezek szerepet játszanak abban, hogy Kafarnaum történelmi jelentőségű lett, és az „Úr városa” néven említjük.

Az utóbbi évek ásatásai azt mutatják, hogy a ma látható kafarnaumi zsinagóga a Kr.u. IV/V. században épült, amit Jézus ugyan nem láthatott, az épület mégis sokat mond nekünk egy galileai zsinagóga szelleméről.

Galileai élet Jézus példabeszédeinek tükrében

Jézus építőmesterségéről  és a környék kézművességéről tanúskodik a sziklára épített házról szóló példabeszéde: a sziklaalapra épített házat az őszi eső nem tudja alámosni, ezért a viharban is szilárdan áll.

Nagyon sok példabeszéde szól az akkori mezőgazdasági életről. Így: a mag kicsírázik és növekszik, a szőlősgazda a nap utolsó órájában is ugyanannyit fizet a munkásnak, mint aki egész nap dolgozott a szőlőben; azt mondja, hogy az új bor új tömlőbe való; szó van fügefáról, mustármagról, liliomokról. Amikor Jézus példabeszédeit olvassuk, valóban meggyőződhetünk róla, hogy Ő úgy tanított, mint akinek hatalma van, nem úgy, mint az írástudók.

Jézus három éves nyilvános működése a Jeruzsálemben történtekhez vezetett: halálához és feltámadásához.

A jézusi jó hír feltartóztathatatlanul ment tovább, amiben nagy szerepe volt az üldözések miatt a Földközi tenger térségében szétszéledt tanítványoknak.

Ma Jeruzsálemben a keresztények, a zsidók, és a mohamedánok is tisztelik a szent helyeket, ám különböző módon és indíttatásból. A húsvét mindannyiuké. A keresztények számára  Jézus Krisztus feltámadása az örvendezés forrása, a zsidók a pészachot, az egyiptomi szolgaságból való szabadulást ünneplik, a mohamedánok pedig hitük Mohamed előtti utolsó prófétáját tisztelik Jézusban, aki nagypénteken kereszten lelte a halálát.

A szent helyek fölé mára már mindenütt bazilikák és templomok épültek a különböző hittartalmak szerint.

Előzetes áttekintés

A következő fogalmak összefüggésében szeretnénk végiggondolni témánkat:

KÍSÉRTÉS – PRÓBATÉTEL – BŰN – SÁTÁN – SZABADSÁG – LELKIISMERET – AKARAT – DÖNTÉS – JÓ – ROSSZ – KEGYELEM – IMÁDSÁG

Szóhasználat, jelentés

A „kísérteni” igealak a görögben azonos a „próbára tenni” kifejezéssel.

Értelmezés: kísértésről, vagy próbatételről lehet szó aszerint, hogy ki és milyen szándékkal visz bele, vagy megy bele (benne van az elpártolás lehetősége is), vagy szabadít ki belőle.

Érdekesség:

A „kísértés” és a „kísér” szó szép magyar nyelvünkben egy tőről fakad.

Valóban „kísér” minket: ez a bűnbeesés következménye.

Pál apostol tapasztalata

„…én, aki a jót akarom tenni, azt a törvényt találom, hogy a rossz áll hozzám közel; mert belső emberi voltom szerint gyönyörűségemet találom Isten törvényében, de mást törvényt érzek tagjaimban, s ez küzd értelmem törvénye ellen, és a bűn törvényének foglyává tesz, amely tagjaimban van.”  (Róm 7,21-23)

Teológiai megközelítés Pál apostol szavaihoz

„Az aktív cselekvés ösztönzői az ember esetében rendszerint nélkülözik az integrációt. A kívánság részleges jóra törekszik, nem veszi tekintetbe az ember átfogó etikai rendeltetését és épp ezáltal csábít arra, hogy az ember kifejezetten vagy burkoltan nemet mondjon Istenre.” (K.Rahner – H.Vorgrimler)  

Önhatalmúlag kiforgatott értékrend.

Hitfogalmak

„Kísértésbe vinni” 

    Isten részéről : megengedni a kísértést;  a Miatyánk imádságban az a jelentése, hogy óvj meg minket a kísértéstől!   VALÓJÁBAN  A PRÓBATÉTELTŐL

    Pál apostol megjegyzi, hogy Isten nem engedi meg, hogy a keresztények erejükön felüli kísértést szenvedjenek, sőt a szabadulást is megadja a kísértés elviseléséhez! (1Kor 10,13) Péter apostolnál pedig így olvassuk: „Az Úr meg tudja szabadítani a kísértésből az istenfélőket…” (2Pét 2,9)

    Az ember „megkísérti” Istent: zúgolódik, kételkedik a gondviselésben, jelet kér, azaz próbára teszi az Urat.

Példák a Szentírásból

Ábrahám próbatétele (Ter 22,1-19)

Jób megpróbáltatása: életét sorscsapások érik, de hite szilárd marad. Panaszkodik Isten előtt, de nem vádolja Őt (Jób 1,21). Miután a szenvedésben igaznak mutatkozik, Isten még több jóval halmozza el.

Aki nem áll helyt a kísértés / próbatétel idején, az elszakad Krisztustól (Lk 8,13): „ A kősziklára hullott magok azok, akik amikor hallják, örömmel fogadják az igét, de nincs gyökerük; egy ideig hisznek, de a kísértés idején elpártolnak.”

A botránkoztatás is kísértésnek tekinthető (Mt 18,7).

Megpróbáltatás és bűnbe vitel

A kísértést / megpróbáltatást nem a gonosz hatalmak kezdeményezik, de kihasználhatják arra, hogy az ember rossz döntést hozzon.

A „bűnbe vitel”- hez a Sátánnak közvetlen köze van. Kihasználja a hívők szorongatott helyzetét, hogy bűnbe vigye őket. (A végső időkben Istentől való elpártolásra: Jel 20,7)

Különösen az erős testi megtartóztatás ad alkalmat a Sátánnak ereje latba vetésére.  (1Kor 7,5; 1Tim5,14)

A gonosz / Sátán

A zsidó és keresztény hit hagyománya szerint az egyetlen Istennek nincs vele egyenrangú ellenfele, nincs olyan gonosz elv, vagy őslény, aki eleve szembeszegül a jóval.

Az ember, mint szabad teremtmény kezdettől fogva lázadozott Isten hívása és parancsai ellen. Szabad akarattal mondott igent, vagy nemet, ahogy a teremtett szellemi lények is.

A „Sátán” szó általában „szembeszegülő” értelmet hordoz, az Ó-szövetségben az emberek vádlója Isten ítélőszéke előtt.

Az ember szabadsága

Felmerülhet a kérdés: hol van az ember szabadsága, ha Isten akaratához kell igazodnia?

A válasz: az ember szabadsága abban áll, hogy dönthet a jó és a rossz között. Azt, hogy mi a jó, és mi a rossz, a legtökéletesebb Jó határozta meg számunkra, hogy „életünk legyen és bőségben legyen”. (Szívünkbe írta törvényét, ld. lelkiismeret.)

Belső meghatározottságainkra pedig válaszul: „az igazság szabaddá tesz” (Jn 8,32). Akkor teljes értelmű ez a szabadság, ha a szellemi személy „létszintjére” érünk. (Megigazulás.)

Az embernek joga van elutasítani a korlátozó „tereket”.

Lelkiismereti szabadság

Annak a szabadságnak a megtapasztalása, amelynek révén tudatosodik bennünk felelősségünk.                   Akarati szabadság: elismerjük-e lelkiismeretünk követelményeit?

Tévesnek is bizonyulhat a lelkiismereti ítélet (hamis információ, tévedés, hamis következtetés), azonban ez az ítélet az ember számára kötelező erejű marad. Lelkiismeretünket formálni / képezni kell.

Ki ne tapasztalata volna, hogy tévedett a jó megítélésében?  (Átmágneseződött az „iránytű”?!)

A II. Vatikáni Zsinat elismerte a lelkiismereti szabadságot, mint vallásszabadságot is.

Félelem nélkül

„Az idők teszik a dolgukat, tehát változnak. A keresztények pedig tegyék azt, amit Krisztus akar: mérlegeljék az időket és változzanak együtt a korral, szilárdan gyökerezve az evangélium igazságában.”         

Ferenc pápa 2015.október 23-án

Jézus megkísértése

A szinoptikus evangélisták egybehangzóan számolnak be a tényről (Mt 4,1-11; Mk 1,12; Lk 4,1-13) de Márk részleteket nem közöl.

Máté és Lukács beszámolója dramatizált, a három megkísértés mibenléte lelkipásztori célokat szolgál. A tanítványok tudták, hogy Jézus kísértést szenved, de  a kísértés egy személyes, benső tapasztalat, azt nem tudhatták, hogyan zajlott.

Tény, hogy Jézus e nehéz próbatétele Júdea pusztájában történt megkeresztelkedése után, ahová a „Lélek vitte Őt”- Messiási küldetés próbatétele. Vadállatok közt élt, angyalok szolgálták.

A három megkísértés értelmezése

Mindhárom az Istent „teljes szívvel, teljes lélekkel és teljes erővel” szeretni (Mtörv 6,5), azaz a főparancs elleni vétkezés különböző módjain alapul.

A „szív” az érzelem kétféle – jó és rossz – indíttatásaira vonatkozik;

A „lélek” életet, akár vértanúságot is jelent;

Az „erő” gazdagságot, tulajdont, különböző birtokolt dolgokat jelent.

Az alapkísértés: Istent nem szeretni teljes szívvel, az élet kockáztatásával, a gazdagság árán.

A Sátán három ajánlata

A kövek kenyérré változtatása Isten akarata elleni lázadás lenne, hiszen „nemcsak kenyérrel él az ember”.

A templom ormáról való vesd le magad felszólításnak való engedelmesség Isten gondviselő gondoskodását tenné próbára, megcsúfolná a jövendő szenvedést.

A világ minden országának és dicsőségének odaadása (mintha ha az övé lenne) a hatalom előnyben részesítését jelentené a szeretettel szemben.

Jézus határozottan utasítja el mind a három kísértést.

Válaszai a Mtörv-ből valók: 6,13; 6,16; 8,3;

A mi megkísértéseink

Jézus megkísértései, és a kísértésekre adott válaszai mutatják meg számunkra, hogy mit jelent, ha nem Isten terve szerint állítjuk az Ő szolgálatába a „szívünket, lelkünket, és minden erőnket”.

Feltehetjük a kérdést: melyek az én próbatételeim?

                   Hogy állok az akarat szabadságával?

Az emberi akaratot pillanatról pillanatra Isten akaratához kell hajlítanunk, hogy a próbatételeket kiálljuk.

Ő szabadnak enged, ám segít kegyelmével, ha kérjük.

Mit tesz a mi imádságunk?

„Imádkozni annyi, mint a szabadságnak egy aktusával rést ütni a determinizmusok szövetén, egy szabadság-aktus, ami által Isten közbelép, amit e nélkül nem tenne.”

Így is mondhatjuk:

„Jöjj, megengedem, hogy közbelépj!” (H.Boulad SJ)

Jézus maga is közbelép értünk:

„Nem azt kérem, hogy vedd el őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól.” (Jn 17,15)