Az „élet fája” olyan stilizált faábrázolások neve, amelyek keleten már az ókorban elterjedtek, és kultikus szerepük volt. Általában datolyapálmaként jelenítették meg. Elképzelésük szerint valahol nő egy fa, amely örök életet ad annak, akinek sikerül ennie a gyümölcséből.

A Bibliában is az örök élet reményét és ígéretét sugallja a Teremtés könyvének életfája:  „Növesztett az Úristen a földből mindenféle fát, amelyet látni szép, és amelyről enni jó – az élet fáját is a kert közepén.” A Példabeszédek könyve szerint az élet fája az életadó erő jelképe; a bölcsességről és az istenfélelemről így tanít: „Életfa azoknak, akik megragadják, és boldog, aki beléje kapaszkodik.”

Hogyan lett a kereszt az élet fája?

Jelként, jelképként, vagy díszítőelemként a kereszt már a kereszténység előtti időben elterjedt Babilóniában és Mexikóban. Később a keresztény művészetben is általánossá vált, az ábrázolásoknak több formája van: a görög kereszt négy egyenlő szárú, a latin keresztben a függőleges szár hosszabb, a szent Antal kereszt T alakú, az András kereszt X alakú, a kettős kereszt, amelyben a felső rövidebb vízszintes szár Jézus keresztjének feliratos táblájára emlékeztet. A bizánci, vagy orosz kereszten az alsó ferde keresztszár Jézus keresztjének lábtartó deszkájára emlékeztet. A füles keresztet az egyiptomi hielogrif írásban az „élet” jele, ezért a kopt keresztények átvették Krisztus keresztjének, mint az igazi élet jelének ábrázolására.

A keresztfa az ókorban büntetőeszköz volt, a keresztrefeszítés eszköze. Két gerendából állt, a függőleges gerenda állandóan a vesztőhelyen állt földbe ásva, a vízszintes gerendát az elítélt a vállán vitte a vesztőhelyig. A két gerendát általában T kereszt alakban rögzítették egymáshoz. A halálraítéltet rászögezték vagy rákötözték.

A szégyenteljes fa Jézus kereszthalála által vált az élet fájává, a megváltás eszközévé, amelyen a szeretet győzedelmeskedett.  A keresztfa a hiteles keresztény élet foglalata, hiszen Jézus ezt mondta tanítványainak: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye föl keresztjét, és kövessem engem.” A keresztény ember Jézus követésében talál valódi önmagára, vagyis igazi értékeire, megváltott életére.  

Jézus keresztfáját Nagy Konstantin császár édesanyja, Szent Ilona császárnő kereste és találta meg a Golgota földjében. Konstantinápolyban őrizték, majd egyes szilánkjait ereklyetartóba foglalták. Több helyen őrzik a szentkereszt ereklyéit, így az esztergomi Kincstárban is.

A templomok építésénél alkalmazott „kereszthajós” megoldást már a középkorban úgy értelmezték, mint Krisztus keresztjének képét.

A kereszt tehát a keresztény hit legfontosabb szimbóluma, Krisztus kereszthalálát, a bűn és a halál fölötti győzelmét, vagyis az „életet” jelképezi. Fontos azonban tudni, hogy a „keresztény” szó nem a „kereszt” szóból származik, hanem a görög „khrisztianosz” szóból, ami krisztusi csoporthoz tartozót jelent.