A másik ember nem alkalom, nem hely, ahol Istent szerethetem, hanem embertársaimat szeretve Isten szeretetével, a Szentlélekkel szeretek, aki az Atya és a Fiú lelke, és aki az én lelkem is lett.

A másik tehát nemhogy nem akadály, de még csak nem is "próba" Isten szeretetében, hanem a két szeretet egy és ugyanaz a valóság.

Szeretet-e az, amely megszűnik?

Már az is kérdés, hogy szeretet-e az, ami keletkezik?

Élni és szeretni, ugyanaz. Élni és még nem szeretni, csak előkészület az életre. Élni és már nem szeretni többé annyi, mint élő halottnak lenni: a kárhozat kezdete.

Ezek a gondolatok megértetik velünk a szeretetéhségünket.

Kérdés lehet az, hogy ha a Szentlélekkel szeretek, miért is tökéletlen még  a szeretetem?

Ilyenkor Adventben különösen is elmondhatjuk, hogy úton vagyunk az ÉLET felé az "egy" szeretet megélésével.