Erre nem számítottam Uram!

Hallgatom tanításodat, nagyon lekötnek a szavaid. Olyan egyszerűen beszélsz, mégis izgat, amit mondasz. Újra és újra meglepsz.

Hát milyen ez a Te Országod? Ebben mindent meg lehet tenni? Nem tiltakozol? Nem félsz, hogy a konkoly túlnövi a búzát? Nem bánod, hogy dolgos szőlőmunkásaid zúgolódnak az egyenlőtlen bérek miatt? És azt sem, hogy a hűséges fiú duzzog apja irgalmán? Hagyod azt is, hogy az útfélen félholtra verjenek?

Semmi nem úgy van Nálad, mint ahogy mi megszoktuk: a "rosszat" azonnal megbüntetjük, a munkát jó esetben teljesítmény szerint bérezzük, a tékozlóknak nemigen bocsájtunk meg, a sérült, beteg ember mellett elmegyünk - mondván, biztos megérdemelte a baját. Hát mégiscsak kell lenni valami igazságnak - gondoljuk.

Furcsa, de nem hagynak nyugodni a szavaid.... lehet, hogy valamit még nem értek?

Szelíd vagy és erős. Nem tudom elfelejteni, amit mondtál.

Jól ismered ezt az életet, azt látom, de Te valami másra hívsz!

Mondd Uram, embernek való, amit kérsz?

Megmozdít, amit mondasz, de hogy kezdjek hozzá? Ne tépkedjem ki a konkolyt magam körül? De hát mi lesz a Te búzáddal? Akkor is eljön a Te Országod, ha nem védelmezem? Se én, se más?

Hogyan legyen erőm a nap terhét viselni ugyanannyi jutalomért, mint aki az utolsó órában állt be munkásaid közé? És még örüljek is, amikor a tékozló fiú hazatér? Ha bajbajutott emberrel találkozom, ne is kérdezzem, mit tett?

MÁS ez, mint amire számítottam. Azt hittem, egyszerűbb az egész....

Mégsem hagy nyugodni. Kezdem érteni, hogy Hozzád kell igazodnom. Olyan kitartóan hívsz, hogy mennem kell. Te biztosan meg is adod azt, amire tanítasz. Nem parancsolsz, KÉRSZ, és ha indulok Veled, tudom, hogy eljön a Te Országod bennem is...

Isten Országa a Lélek erejében folytonosan valósul közöttünk.