"Zakeus jöjj le hamar" - mondta Jézus, amikor Jerikóba érve egy út menti vadfügefára fenézve meglátta őt. (Lk 19,5)
Sokszor elgondolkodhattunk már ezen az erőteljes szép történeten. Többször végiggondoltuk, hogy Zakeusnak valóban fel kellett mászni valahová, hogy alacsony termete és a tömeg ellenére láthassa Jézust, és hogy "bűnös" vámos létére "látni szerette volna, hogy ki az a Jézus".
Ez alkalommal Jézus a vámos Zakeus házában (Lk 19,1-10) c. megrendítő történetben a "kell" szó ragadott meg nagyon.
Jézus nem mondja, hogy kérlek, gyere, fogadj be... nem. Jézus hatalommal jön.
Erőteljesen kijelenti: "ma a te házadban kell megszállnom".
Ő "sietve lemászott, és örömmel befogadta". Nem törődve a zúgolódókkal sem, odaállt Jézus elé és kifejezte haladéktalanul, hogy vagyona felét a szegényeknek adja, és akit megcsalt, négyszeresen kártalanítja.
"Ma üdvösség köszöntött erre a házra..." - mondja Jézus.
Mi itt a megoldókulcs?
Feltétlenül az, hogy a "kell" értelmében "az Emberfia ugyanis azért jött, hogy megkeresse és megmentse, ami elveszett."
Ebben a történetben látványosan harmonikus egységben találkozik Isten egyetemes üdvözítő szándéka az ember odaadó elfogadásával.
Nem kérdés:
Jézus engem is hív.
Kérdés:
Mekkora kíváncsisággal fordulok Ő felé?
Megkeresem / megtalálom-e a saját vadfügefámat - esetleg többet is -, hogy tekintetem találkozzon Vele?
