Keresztelő János születésének körülményei (Lk 1,5-38) és megdöbbentő halála (Mt 14,1-12) emeli ki igazán számunkra az ő tanúságtételének különleges, és erőteljes megnyilvánulását.

Ő, ahogyan Izaiás próféta előre jelezte - a bűnbánat hirdetésével - az Úr útját egyengetve, küldetésének tudatában is megerősítést kért Jézustól. Elgondolkodtató számunkra, hogy János, aki Jézust megkeresztelte a Jordánban, és már több ízben tanúságot tett róla, kérdéssel fordult hozzá küldötteken keresztül: "Te vagy-e az, akinek el kell jönnie, vagy mást várjunk?"  (Lk 7,19) Bizony meglepő ez, hiszen már anyja, Erzsébet méhében találkozott Jézussal, akit a Szűzanya hordozott. (Lk 1,39-56)

Mit jelenthet ez számunkra, akik már Jézus nyomában, keresztényekként igyekszünk tanúságot tenni Jézusról?

A Szűzanya példáján - aki el-elgondolkozott a történteken, sőt ellátogatott Erzsébethez, hogy megbizonyosodjon mindarról, amit Gábriel arkangyal mondott neki -, és hasonlóképp a Keresztelő kérdésén elmélkedve, bátorságot meríthetünk kérdéseink kimondására.

Az Úr válaszol.

A válaszokat irgalmas jóságában találjuk:

a Keresztelőtől érkező kérdésre válaszul Jézus tetteire hivatkozik: "Vakok látnak, sánták járnak, leprások megtisztulnak, süketek hallanak, halottak feltámadnak, a szegények pedig hallgatják az evangélium hirdetését." (Lk 7,22) És a csattanó: "Boldog, aki nem botránkozik meg bennem."

Hiszed, hogy az Úr válaszol, vagy megbotránkozol a világban látott eseményeken, és már nem vagy kíváncsi arra, hogy számodra személyesen mi a válasza? 

Szükséges, nem kihagyható a jelenléted, és a feladat, ami a tiéd.