Történt, hogy Szent Nílus apátot (910-1005) felkereste egy izraelita, s miután tisztelettel üdvözölte, így szólt hozzá:

- Szeretnélek megkérni téged, hogy beszélj nekünk Istenről! Az egész városban azt beszélik, hogy te az Úr szent embere vagy, ezért akarnánk hát tőled hallani a Mindenhatóról!

- Amit te tőlem kívánsz, az éppen olyan, mintha valaki egy fiatal fiútól azt kívánná, hogy ragadja meg csúcsánál a legmagasabb fát, és húzza le a földre. Ha Istenről akarsz valamit hallani, azt ajánlom néked, vedd a Tórát és a Prófétákat, s vonulj el te is a magányba, mint mi itt a sivatagban, és olvasd legalább annyi ideig az Írásokat, ameddig Mózes a hegyen időzött. Azután, de csak azután, ha van kérdésed, mindenre szívesen válaszolok. Ám ha most beszélnék neked Istenről, akkor vízre írnék, és tengerbe vetnék magot.

- De kedves apáturam - rémüldözött a jámbor izraelita -, ha hónapokra eljönnék hozzátok ide, a pusztaságba, engem kiátkoznának a zsinagógából! Még az is lehet, hogy megköveznének!

- Igen, így haltak meg atyáitok is a hitetlenségben. János evangelista mondja, hogy sok előkelő izraelita hitt Jézusban, de a zsidóktól való félelmükben nem merték hitüket megvallani. Többre tartották az emberek dicsőségét, mint Istenét.

Az izraelita e szavak hallatán attól az órától fogva Nílus apát mellett maradt, s a világ minden kincséért sem vált volna el tőle.

Forrás: Vidám angyali harsonák, Szent Gellért Kiadó és Nyomda