Mindig várunk valamire, valakire...

Vannak azonban dolgok, amik ránk várnak, és személyek, akik keresnek...

Valójában ez az életünk: kapcsolatban lenni a világ dolgaival, magunkkal, egymással, és személyesen Istennel.

Bizony, mindez csak figyelmes várakozásban valósulhat meg.

Ennek a nagy és folytonos várakozásnak az üdvtörténeti vonatkozásaiba helyezhetjük saját személyes várakozásunkat. A Szentírás Messiás-váró, lelket melegítő sok-sok helye közül álljon itt Lukács Evangéliumából az a rész, amelyben már maga Jézus szólal meg, mint a várva-várt megtestesült Valóság (Lk, 10,21-24):

"Boldog a szem, mely látja, amit ti láttok. Mondom nektek, sok próféta és király szerette volna látni, amit ti láttok, de nem látta, és hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta."

És Jézus fölújongott a Szentlélekben:

"Áldalak téged Atyám, mennynek és földnek Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és a kisdedeknek jelentetted ki."

Mit gondoljunk erről? Hogy állunk a bölcsességgel és az okossággal? Bölcselkedünk és okoskodunk, vagy várakozunk kisded módjára, hogy az Igaz bölcsesség és okosság töltsön el bennünket?

Valóban várjuk, hogy az üdvtörténetben hozzánk érkezett Messiás személyesen is megújítson minket? Vele őszintén keressük, hogy milyen dolgokkal, és kikkel legyünk kapcsolatban?

Várva-várt reményem bizonyossága képen mondhatom:

Boldog vagyok, mert várhatok az Úr nevében érkezőkre,

Boldog vagyok, mert együtt járhatok az Urat követőkkel,

Hálás vagyok, hogy együtt lehetek az Urat keresőkkel.