Harsányi Pál Ottó OFM erkölcsteológus megvilágításában az alcímben feltett kérdések mellett még egy nagyon fontos - bennünk gyakran felmerülő - kérdésre kaphatunk választ:

mi az, amit nekem kell megtenni, mi az, amit Istentől várhatok?

A szentbeszéd a következő evangéliumi szakaszt világította meg, melyben Jézus gyönyörű szép dicsőítése így hangzik a Mt 11,25-27 szerint:

"Áldalak téged, Atyám, menny és föld Ura,

Mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosok elől,

És kinyilatkoztattad a kicsinyeknek....."

A Szentírás és a Szenthagyomány az ember két egymás mellett álló, belső sajátosságáról tud: ezek a szív és a lelkiismeret. A szív az a belső szent hely, ahol Istennel találkozhat, beszélhet. A lelkiismeret pedig a hittel megvilágított értelem, ez az a fórum, ahol az emberi leginkább megnyilvánul.

E két bázisát az embernek sokáig nem próbálták "egybe fésülni", illetve az összefüggéseket magyarázni - hangzott el a ferences atya beszédében. A II. Vatikáni Zsinatot követően látszanak erre törekvések, miszerint a szív imádságos szent helyét a Szentlélek kapcsolhatja az értelem fényénél a lelkiismerethez. Ilyen módon Isten beemeli az embert Krisztus emberségébe.

Ezekiel próféta jövendölésében ez így hangzik (Ez 36,26-27):

"Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek; elveszem testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek. Az én lelkemet adom majd belétek, és gondoskodom róla, hogy parancsaim szerint járjatok..."

Ahhoz, hogy meghalljuk ezt a belső hangot, kicsinyeknek kell lennünk. Az önmaga nagyságával eltelt ember magát képteleníti a Mindenség befogadására.

Mik lehetnek hát a csendben megsejtett válaszaim a feltett kérdésekre?

Miért legyek kicsi? Hogy ne tévedjek el.

Hogyan? Istennel.

Mennyit én, és mennyit Ő? Szív - lelkiismeret összhangjában, Krisztus emberségével.