"Ha megmaradtok tanításomban, valóban tanítványaim vagytok, megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket." (Jn 8,32)

Meggyőződésem, hogy a keresztény (krisztusi) ember ebben a szabadságban él, szabadon mond igent Isten világban való művére.

Nem keveri össze a Krisztus-eseményt a történelmi Egyház időnkénti arculatával, ami bizony sebeket hordoz, mint ahogy mi magunk is.

Úgy vélem, hogy ez a mostani "szükségállapot" sem választható el Isten érlelő, és tisztulást hozó munkálkodásától. Mert Ő él és működik, de mindig a teremtett okokon keresztül, vagyis általunk / velünk. A  MEGVÁLTÁS művében részt kell vennünk. Ezért kaptunk ÉRTELMES SZÍVET.

Az, hogy ki-ki hol helyezkedik el az Egyházban, az legbelső ügye, egzisztenciális döntése.

"Jézus tere paradox kört alkot: középpontja akárhol lehet, kerülete sehol sincs.

A benne rejlő határtalan szabadság teremtő kommunikációt folytat velünk..."

(Benoit Standaert, Jézus terében / A Bencés Kiadó Napjaink Teológiája sorozatából)

Éljünk Vele!

Legyünk Krisztus „meghosszabbított keze”.

Igazi feladatunk Jézus óta nem a „spiritualizálás”, hanem a folytonos „megtestesítés” – írja Standaert, a belgiumi Saint-André bencés apátság szerzetese.

Teilhard de Chardin ezt így fejezi ki:

„… a munka által fejlesztjük ki önmagunkat, akik egyesülünk Istennel; és ugyancsak a munkával valamiképp növeljük is – a hozzánk való viszonyával – ennek az egyesülésnek isteni célját, a mi Urunk Jézus Krisztust.”  (Benne élünk, 37. oldal)

A megváltás / a megváltottságunk  / az egész teremtett világ megváltása így valósulhat meg.

A Nagyszombat reggeli zsolozsma himnuszából:

„Az ősellenség erejét

kereszthalálod zúzza szét,

küzdjék le cselvetéseit

e jellel felkent híveid!”