Érdekes eljátszani a gondolattal, hogy a félelem szó képzése: fél+elem, ahogyan más nyelvekben is.

Mondhatjuk ilyenképpen, hogy ha félünk, fél-emberek vagyunk.

Mitől félünk igazán? Honnan van, és mit tehetünk ellene?

Az előző, titkokról szóló bejegyzéshez kapcsolódva néhány gondolat:

Anton Pavlovics Csehov "Félelem" című elbeszélésében a főszereplő szájába ezt adja:

"...az a borzalmas, ami érthetetlen."

Láttuk ezt az előzőekben Jeremiás prófétánál is a számára érthetetlen rágalmazás láttán.

Ám nem csak mások "fél-embersége" hozhat minket bajba, hanem a sajátunké is. Csehov elbeszélésének végén a főhős felteszi a kérdést: "Miért is tettem? ..... Miért kellett ennek így és nem másként történnie?"

Félhetünk valamilyen külső fizikai fájdalomtól, esetleg tettleges bántalmazástól és betegségtől is, de Jézus ezt mondja: "Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Inkább attól féljetek, aki a lelket, meg a testet is pokolba taszíthatja."

Bizony, a félelem többnyire szoros kapcsolatban van a bűn misztériumával / titkával.

Mit vált ki belőlünk ez a félelem jó esetben?

Bánatot válthat ki, elfogadását az érthetetlennek, és Urunkat szemlélve egyre nagyobb odaadottságot életünk Beteljesítőjének, így ellenállást a bűn titkának.

A szentmise olvasmányai: Jer 20,10-13; Róm 5,12-15; Mt 10,26-33

Az első titok: "Jézus az Úr". Meglepő, ám ha belegondolunk, ez valóban egy titok számunkra, hittitok, amit csak szemlélhetünk, és ha közel is kerültünk hozzá, elmondani pontosan nem tudjuk, hiszen amit én éltem meg, szavakkal nem fejezhető ki teljességében. Olyasmit viszont tudunk mondani, ami a másik embert közelebb viszi a titokhoz, és imádkozni is tudunk érte. Ezeket a hittitkokat tehát nem tartjuk meg magunknak, hanem továbbadjuk.

A másik titok-féleség az, amit meg kell őriznünk: ránk bízza valaki a titkát, vagy rossz hír, esetleg értelmetlenül bánatot / fájdalmat okozna. Ezeket a titkokat hordozzuk, és segítenek benne minket a szemlélt titkok.

A harmadik titok a bűn, aminek ellen kell állnunk. Értetlenül állunk szemben ezzel: miért működik a világban a rossz, az emberben az embertelenség. Jeremiás próféta sem értette, miért akarják feljelenteni azok is, akik barátságban voltak vele. Pál apostol próbálja fejtegetni a bűn természetét. Valójában a Szentírás csak leírja, elénk tárja a bűn valóságát.

Jézus amikor titokról beszél, azt mondja, hogy "nincs rejtett dolog, ami ki ne tudódna", és hogy mondjuk el világosban is azt, amit sötétben hallunk tőle. Arra bátorít, hogy ne féljünk. "Mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom Atyám előtt..." Jézus az Úr, aki ezt mondta!

Kérjük a Szentlelket Emánuel atyával együtt, hogy azoknál a titkoknál, ahol ellen kell állnunk, a többi titok segítségünkre legyen, és egyre inkább Jézusnak tetszően, félelem mentesen tudjunk élni.

Figyeljünk arra is, amit Jeremiás próféta a rágalmak hallatán mond: "Énekeljetek az Úrnak, dicsérjétek az Urat..."  Jó orvosság lehet félelem ellen a hangos éneklés - ajánlotta még Emánuel atya.

"Ha zavarban vagyok életem felől, ha félelmek vagy valami egyéb szorongat, ha csendre van szükségem, akkor már hosszú évek óta a Zsoltárokhoz menekülök" -  így kezdi a 90-es években elhangzott igehirdetését Gyökössy Endre, a szeretet teológusa, vagy sokak számára Gyökössy Bandi bácsi.

Örömmel találtam rá újra könyvespolcomon halálának 20. évfordulójára kiadott könyvére:

"Az Úrhoz folyamodtam és ő meghallgatott, megmentett mindattól, amitől rettegtem" - szól a zsoltáros.

Ebben az igehirdetésében Isten "orcájáról" elmélkedik - amit saját bevallása szerint "teológus létére" sokáig csak "szép keleti kifejezésnek" tartott. 

Azóta megértettem - írja - hogy nem felesleges, mert az Isten Igéjében nincsen felesleges szó... 

...azt jelenti: egész orcámmal, egész lényemmel az Ő orcája, lénye felé fordulva.

Hogy akarunk mi Szentlelket kapni? Háttal az Istennek, és szembe a félelmekkel, az aggodalmakkal, a kínokkal, a bűneinkkel, kicsinyhitűségünkkel? Isten Szentlelke csak akkor kezd áradni, ha egész lényünket ráhangoljuk Isten lényére, az "Alaphangra", a mi Urunk Jézus Krisztusunkra.

"Ne rejtsd el orcádat a te szolgádtól, mert szorongattatom nagyon:siess, hallgass meg engem!" Zsolt 69,18.

Beszél "Bandi bácsi" egy kedves, öreg, atyai bátyjáról, akit egyszer óvatosan megkérdezett, hogyan tud mosolyogva élni mindazok után, amik vele történtek. "Sokáig nézett át a parton, nem nézett rám, úgy mondta: Tudod, én nem mosolygok, én csak visszamosolygok. Nem mondott többet..."

Isten Lelkének öröme áradj ránk, Krisztus fénye ragyogd be lelkünket, Feléd fordítjuk arcunkat és teljes lényünket...

Négy évvel ezelőtt, március 25-én írtam bővebben az "Úton valahonnan valahová" c. bejegyzésemben az út - hely viszonylatairól:

https://azenmegosztasom.blog.hu/2016/03/25/uton_valahonnan_valahova#more8506628

Ebből ide emelek most egy gondolatot:

...

Hogyan gondolkodhatunk arról a hatalmas dinamizmusról, ami az Úr útját és a mi utunkat kapcsolja egybe?

Mivel búcsúbeszédében hangzik el Jézus új parancsa - "ti is úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket" (Jn 13,34) -, mindenképp arra kell gondolnunk, hogy az út, illetve hely készítése egyfajta módot jelent. Jézus végeredményben bennünk, saját magunkban készít helyet az Ő befogadására és hogy Vele / általa eljussunk az Atyához azon a módon, hogy szeretettel vagyunk egymás iránt...

A mai evangéliumi szakasz (Jn 14,21-26), 23. verse: "Ha valaki szeret engem, megtartja szavaimat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála", illetve már a 14,2 versben az "Atyám házában sok hely van" kijelentései Jézusnak, kapcsolódnak a fenti gondolathoz.

Szeretném most idézni a Jeromos Bibliakommentár II. (Újszövetség 599. o.) János evangéliumának 14,23-hoz írt magyarázatát:

"hozzá megyünk, és benne fogunk lakni": Az utolsó utalás erre az új kapcsolatra visszatér a "benne lakozás" témájához a 2. versből. A hívők többé nincsenek elválasztva Istentől / Jézustól, így nincs szükségük arra, hogy mennyei lakóhelytől várják azt, hogy megtapasztalják az üdvösséget Isten jelenlétében.

A P.Békés - P.Dalos  Újszövetségi Szentírás magyarázata így fogalmaz erről:

"Az Úr itt a keresztény lelkiélet legmélyebb igazságát nyilatkoztatja ki: a kegyelem állapotában élő lélek a Szentháromság temploma."

Mi is ennek a feltétele?

"Ha valaki szeret engem, megtartja szavaimat..."

"Ha megmaradtok tanításomban, valóban tanítványaim vagytok, megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket." (Jn 8,32)

Meggyőződésem, hogy a keresztény (krisztusi) ember ebben a szabadságban él, szabadon mond igent Isten világban való művére.

Nem keveri össze a Krisztus-eseményt a történelmi Egyház időnkénti arculatával, ami bizony sebeket hordoz, mint ahogy mi magunk is.

Úgy vélem, hogy ez a mostani "szükségállapot" sem választható el Isten érlelő, és tisztulást hozó munkálkodásától. Mert Ő él és működik, de mindig a teremtett okokon keresztül, vagyis általunk / velünk. A  MEGVÁLTÁS művében részt kell vennünk. Ezért kaptunk ÉRTELMES SZÍVET.

Az, hogy ki-ki hol helyezkedik el az Egyházban, az legbelső ügye, egzisztenciális döntése.

"Jézus tere paradox kört alkot: középpontja akárhol lehet, kerülete sehol sincs.

A benne rejlő határtalan szabadság teremtő kommunikációt folytat velünk..."

(Benoit Standaert, Jézus terében / A Bencés Kiadó Napjaink Teológiája sorozatából)

Éljünk Vele!

Legyünk Krisztus „meghosszabbított keze”.

Igazi feladatunk Jézus óta nem a „spiritualizálás”, hanem a folytonos „megtestesítés” – írja Standaert, a belgiumi Saint-André bencés apátság szerzetese.

Teilhard de Chardin ezt így fejezi ki:

„… a munka által fejlesztjük ki önmagunkat, akik egyesülünk Istennel; és ugyancsak a munkával valamiképp növeljük is – a hozzánk való viszonyával – ennek az egyesülésnek isteni célját, a mi Urunk Jézus Krisztust.”  (Benne élünk, 37. oldal)

A megváltás / a megváltottságunk  / az egész teremtett világ megváltása így valósulhat meg.

A Nagyszombat reggeli zsolozsma himnuszából:

„Az ősellenség erejét

kereszthalálod zúzza szét,

küzdjék le cselvetéseit

e jellel felkent híveid!”

A vakon született meggyógyítása (Jn 9,1-41) kapcsán Jézus sok mindenre fényt derít.

(A lelki vakságról az előző bejegyzésben - A látás örömében - volt szó.)

Mindenképp elgondolkodhatunk azon, hogy a gyógyításhoz miért volt szüksége Jézusnak arra, hogy sarat csináljon.

A következő megfontolásokat tehetjük:

Jézus velünk maradása a szentségekben szintén kötődik anyagi valóságokhoz, hiszen külső (látható és hallható)  jelei is vannak a szentségeknek, melyek a kegyelmet közvetítik.

Ez az emberi mivoltunknak szóló megjelenítés azonban mély mögöttes tartalommal rendelkezik a Világ beteljesedésére vonatkozóan.

"Krisztus az, aki mindent összetart: ...kisugárzik az anyagba is, leszáll az alsórendű erők legsötétebb mélyére.....a kiválasztott lényegi részecskék sokasága ...lelkivé válik lelkünkben, aztán pedig lelkünk révén Jézusban még nagyobb lelki fokra jutva  - elérkezik a teljességet megadó végső Központba." Teilhard De Chardin, Benne élünk (Az Isteni Miliő) 35. o.

Voltaképpen Jézus gyógyításához annyiban szükséges az anyagi világ jelenléte is, hogy láttassa létünk egységét az anyagi világgal, azt, hogy szét nem választhatóan összetartozunk. 

János evangéliumában a vakon született meggyógyításáról és az eseményben résztvevő személyekről nagyon részletesen hallunk (9,1-41).

Lejtényi Emánuel atya - a járvány-helyzetben Pomázról élőben közvetített szentmiséjén  - a lelki vakság okait emelte ki a történet szereplőivel kapcsolatban.

http://pomaziplebania.hu/

Mi magunk nem láthattuk az örömteli eseményt, ezért lelkileg kell belehelyezkednünk.

- Jézus tanítványai ítélkeznek: "Mester, ki vétkezett, ez, vagy a szülei, hogy vakon született?"

- A szomszédok, és akik koldulni látták: kérdezősködnek, vélekednek, összezavarodnak.

- A farizeusok: "Nem Istentől való ez az ember, hiszen nem tartja meg a szombatot" - vélik szűk látókörűen.

- A vakon született szülei: félnek a zsidóktól, ezért azt válaszolják a hozzájuk intézett kérdésekre, hogy "őt magát kérdezzétek, megvan a kora".

- Maga a vakon született a sok faggatás, "kihallgatás" közepette is értelmes válaszokat ad, ám megbélyegzik: "Bűnben születtél mindenestül, és te akarsz oktatni minket?" Így az ő örömét sem hagyják ujjongásban, de Jézus odamegy hozzá bizonyságul. Kinyilvánítja magát neki, mint "Emberfiát": "előtted áll...., ő az, aki veled beszél". "Hiszek Uram!" - hangzik az örömteli válasz.

Gondolat

A látás öröme: Jézust látni.

Ő azt mondja tanítványainak: "világossága vagyok a világnak".

Jézus világosságában megszűnnek félelmeink, zavarodottságunk, ítélkezéseink pozitív tartalommal telnek meg, látókörünket is igyekszünk az Ő horizontjához igazítani.